Individualizmus. A libertáriusok az egyént tekintik a társadalmi elemzés alapegységének. Csak az egyének döntenek, és felelősek cselekedeteikért. A libertariánus gondolkodás minden egyes ember méltóságát hangsúlyozza, amely jogokkal és felelősséggel is jár. A méltóság fokozatos kiterjesztése több emberre – nőkre, különböző vallású és fajú emberekre – a nyugati világ egyik nagy liberális diadala.

Egyéni jogok. Mivel az egyének erkölcsi ügynökök, joguk van biztonságot nyújtani életükben, szabadságukban és tulajdonukban. Ezeket a jogokat nem a kormány vagy a társadalom biztosítja; az emberi természetben rejlenek. Intuitív módon helyes, ha az egyének élvezik az ilyen jogok biztonságát; a magyarázat terhe azokra hárul, akik elvennék a jogokat.

Spontán rend. A társadalomban nagyfokú rendre van szükség az egyének túléléséhez és virágzásához. Könnyű feltételezni, hogy a parancsot egy központi hatóságnak kell előírnia, ahogyan a bélyeggyűjtemény vagy a labdarúgó-válogatott részéről rendet szabunk. A libertariánus társadalmi elemzés nagy meglátása az, hogy a társadalom rendje spontán módon keletkezik több ezer vagy millió olyan ember cselekedeteiből, akik céljaik elérése érdekében összehangolják cselekedeteiket másokéval. Az emberi történelem során fokozatosan a nagyobb szabadság mellett döntöttünk, és mégis sikerült egy összetett, bonyolult szervezettségű társadalmat kialakítani. Az emberi társadalom legfontosabb intézményei – a nyelv, a jog, a pénz és a piacok – mind spontán módon, központi irányítás nélkül fejlődtek. A civil társadalom – az egyesületek és az emberek közötti kapcsolatok összetett hálózata – a spontán rend újabb példája; a civil társadalom egyesületei valamilyen célból jönnek létre, de a civil társadalom maga nem szervezet, és nincs saját célja.

A jogállamiság. A libertarizmus nem libertinizmus vagy hedonizmus. Nem állítás, hogy “az emberek bármit megtehetnek, amit akarnak, és senki sem mondhat semmit”. A libertarianizmus inkább a törvény szerint a szabadság társadalmát javasolja, amelyben az egyének szabadon folytathatják életüket, amíg tiszteletben tartják mások egyenlő jogait. A jogállamiság azt jelenti, hogy az egyéneket általánosan alkalmazható és spontán kifejlesztett jogi szabályok irányítják, nem önkényes parancsokkal, és hogy ezeknek a szabályoknak meg kell védeniük az egyének azon szabadságát, hogy a maguk módján folytassák a boldogságot, és nem célozhatnak meg különösebb eredményt.

Korlátozott kormányzat. A jogok védelme érdekében az egyének kormányokat alkotnak. De a kormány veszélyes intézmény. A szabadelvűek nagyon ellenszenvesek a koncentrált hatalommal szemben, mert ahogy Lord Acton mondta: “A hatalom hajlamos korrupcióra, és az abszolút hatalom abszolút korrupt.” Így meg akarják osztani és korlátozni a hatalmat, és ez különösen a kormány korlátozását jelenti, általában egy írásos alkotmány révén, amely felsorolja és korlátozza azokat a hatásköröket, amelyeket az emberek a kormányra ruháznak. A korlátozott kormányzás a liberalizmus alapvető politikai vonzata, és a liberálisok rámutatnak arra a történelmi tényre, hogy Európában – a világ más részeinél is jobban – a hatalom szétszórtsága vezetett az egyéni szabadsághoz és a fenntartható gazdasági növekedéshez.

Ingyenes piacok. A túléléshez és a virágzáshoz az egyéneknek gazdasági tevékenységet kell folytatniuk. A tulajdonhoz való jog magában foglalja a közös megegyezéssel történő ingatlancsere jogát. A szabad piacok a szabad egyének gazdasági rendszere, és ezek a gazdagság megteremtéséhez szükségesek. A libertáriusok úgy vélik, hogy az emberek egyszerre lesznek szabadabbak és boldogabbak, ha a kormányzati beavatkozás minimalizálja az emberek gazdasági döntéseit.

A termelés erénye. A tizenhetedik században a libertarizmus lendületének nagy része reakció volt az uralkodók és arisztokraták ellen, akik más emberek produktív munkájából éltek. A szabadelvűek megvédték az emberek jogát, hogy megtartsák munkájuk gyümölcsét. Ez az erőfeszítés a munka és a termelés méltóságának, és különösen az egyre növekvő középosztály tiszteletének lett kifejlesztve, akiket arisztokraták lenéztek. A libertáriusok egy pre-marxista osztályelemzést dolgoztak ki, amely a társadalmat két alaposztályra osztotta: azokra, akik gazdagságot termeltek, és azokra, akik erőszakkal vették el másoktól. Thomas Paine például ezt írta: “A nemzetnek két különféle osztálya van: az emberek fizetnek adót, és azok, akik adót fizetnek és azokból élnek.” Hasonlóképpen Jefferson 1824-ben azt írta: “A szükséges kormányzati gépekkel több van, túl sok parazita él a szorgalmasok munkájából.” A modern libertáriusok megvédik a termelékeny emberek jogát, hogy megtartsák keresetüket, szemben a politikusok és bürokraták új osztályával, akik bevételeiket megragadnák, hogy politikai ügyfelekhez és baráti társaságokhoz utalják őket.

Az érdekek természetes harmóniája.A libertáriusok úgy vélik, hogy az igazságos társadalomban természetes az érdekek összhangja a békés, produktív emberek között. Egy ember egyéni tervei – amelyek magukban foglalhatják a munkalehetőséget, vállalkozásalapítást, házvásárlást stb. – ütközhetnek mások terveivel, ezért a piac sokunkat megváltoztatja terveinket. De mindannyian boldogulunk a szabad piac működéséből, és nincsenek szükségszerű konfliktusok a gazdák és kereskedők, a gyártók és az importőrök között. Csak akkor találjuk magunkat csoportkonfliktusokba, amikor a kormány politikai nyomás alapján osztogatni kezdi a jutalmakat, és arra kényszerülünk, hogy más csoportokkal szervezkedjünk és küzdjünk egy darab politikai erőért.

Béke. A szabadelvűek mindig is küzdöttek a háború öreg csapásával. Megértették, hogy a háború nagyszabású halált és pusztulást hozott, megzavarta a családi és gazdasági életet, és nagyobb hatalmat adott az uralkodó osztály kezébe – ez megmagyarázhatja, hogy az uralkodók miért nem mindig osztották a béke népszerûségét. A szabad férfiaknak és nőknek természetesen gyakran meg kellett védeniük saját társadalmukat az idegen fenyegetések ellen; de a történelem során a háború általában a békés, eredményes emberek közös ellensége volt a konfliktus minden oldalán.