Az anaerob anyagcsere az anyagcsere energiafelhasználásának természetes része. A gyors rángatózós izmok (összehasonlítva a lassú rángatózattal) anaerob anyagcsere-rendszerek segítségével működnek, így a gyors rángatózó izomrostok bármilyen használata megnövekedett anaerob energiafelhasználáshoz vezet. Négy percig tartó, intenzív testmozgás (pl. Mérföldes verseny) még mindig jelentős anaerob energiafelhasználással járhat. Példaként említhetjük a nagy intenzitású intervall edzést, egy olyan edzésstratégiát, amelyet anaerob körülmények között hajtanak végre olyan intenzitással, amely meghaladja a maximális pulzus 90% -át. Az anaerob energiafelhasználást nehéz pontosan meghatározni. Egyes módszerek az edzés anaerob összetevőjét becsülik a maximálisan felhalmozódott oxigénhiány vagy az izomtömeg tejsavformációjának meghatározásával.

Ezzel szemben az aerob testmozgás alacsonyabb intenzitású, hosszabb ideig végzett tevékenységeket tartalmaz. Az olyan tevékenységek, mint a gyaloglás, a kocogás, az evezés és a kerékpározás, oxigént igényelnek a hosszan tartó testmozgáshoz szükséges energia előállításához (azaz aerob energiafelhasználáshoz). Azoknál a sportoknál, amelyek megismétlődő rövid edzést igényelnek, az aerob rendszer az energiakészleteket feltölti a regenerálódási időszakokban, hogy táplálja a következő energiaszakadást. Ezért számos sportág edzésstratégiája megköveteli mind az aerob, mind az anaerob rendszerek fejlesztését.

Az anaerob energiarendszerek a következők:

• Az alaktikus anaerob rendszer, amely magas energiájú foszfátokból, adenozin-trifoszfátból és kreatin-foszfátból áll; és
• a tejsavas anaerob rendszer, amely anaerob glikolízissel rendelkezik.

A magas energiájú foszfátok korlátozott mennyiségben vannak tárolva az izomsejtekben. Az anaerob glikolízis kizárólag oxigén hiányában tüzelőanyagként használja a glükózt (és a glikogént), pontosabban, ha ATP-re van szükség olyan sebességgel, amely meghaladja az aerob anyagcsere által biztosított sebességet. Az ilyen gyors glükóz-lebontás következménye a tejsav (vagy megfelelőbb esetben a konjugált bázis-laktát biológiai pH-szintnél) képződése. A körülbelül harminc másodpercig tartó fizikai tevékenységek elsősorban az egykori ATP-CP foszfagén rendszerre támaszkodnak. Ezen az időn túl aerob és anaerob glikolízis-alapú anyagcsere-rendszereket is felhasználnak.

Az anaerob glikolízis melléktermékét – a laktátot – hagyományosan úgy gondolták, hogy káros az izmok működésére. Ez azonban csak akkor tűnik valószínűnek, ha a laktátszint nagyon magas. A megnövekedett laktátszint csak egy a sok változás közül, amelyek az izomsejteken belül és környékén fordulnak elő intenzív testmozgás során, ami fáradtsághoz vezethet. A fáradtság, vagyis az izomelégtelenség összetett téma, amely nemcsak a laktátkoncentráció változásán múlik. Az energia rendelkezésre állása, az oxigén szállítása, a fájdalom észlelése és más pszichológiai tényezők mind hozzájárulnak az izmok fáradtságához. A megemelkedett izom- és vérlaktát-koncentráció minden fizikai megterhelés természetes következménye. Az anaerob aktivitás hatékonyságát edzéssel lehet javítani.

Az anaerob testmozgás növeli az egyén alapanyagcseréjét (BMR) is.