Kivonat

A bezoárokat arab orvosok vezették be a nyugati orvoslásba a XII. Században. Az arzén antidotumaként használták őket, a mérget leggyakrabban az európai bíróságokon használják. A bezoárok használata széles körben elterjedt a XVI. Században, értékük tízszer nagyobb volt, mint az arany súlya. Ezek ritka és drága tárgyak voltak, és sok király birtokolt egy vagy több példányt, amelyek közül néhány ékszerként volt felszerelve. A tizenhatodik és tizenhetedik századi orvosok sokat írtak róluk, leírva azok tulajdonságait és felhasználását. Ekkor vezették be a „keleti bezoárokat” (főleg ázsiai sertésfélékből.) Valószínűleg ezen okok miatt használatuk a XVII. Század végén csökkent, és 1800-tól kezdődően már nem használták őket. Szigorú ásványtani értelemben a bezoárok valójában nem kövek. A flamand mineralógus és orvos, Anselm Boetius de Boodt (1550–1632) azonban felvette őket Gemmarum et Lapidum Historia (Drágakövek és kövek története, 1609) című munkájába, és tanulmányuk fontos fejezet a toxikológia történetében.