Cél: A medenceflebolitokkal gyakran találkoznak a sima és a CT képalkotás során, és továbbra is frusztráció forrása, amikor megpróbálják megkülönböztetni őket az ureter számológépeitől. Tekintettel gyakoriságukra, meglepően keveset tudunk jelentőségükről. Áttekintjük a kismedencei flebolitokról szóló szakirodalmat, különös tekintettel azok történetére, demográfiájára, klinikai jelentőségére, valamint az ureter számtól való megkülönböztetésük módszereire. .

Eredmények: A medenceflebolitokat először a 19. században írták le, amikor az emberi disszekció során meszesített intravénás csomók jelenlétét figyelték meg. Az 1895-ös röntgenképalkotás felfedezésével azóta sok diagnosztikai vitát váltottak ki. Szövettanilag meszesített, laminált rostos szövetekből állnak, a felszíni réteg folytonos a véna endotheliumával. A kismedencei flebolitok előfordulása felnőtteknél 38,9–48%. 40 év feletti felnőtteknél gyakoribbak, és úgy tűnik, hogy mindkét nemet egyformán érintik. Lehet, hogy divertikulitissel, vaszkuláris rendellenességekkel társulnak, és gyakrabban a gazdaságilag fejlett országokból származó egyéneknél tapasztalhatók. A lágyrész “perem” jele (50% –77% érzékenység és 92% –100% specificitás) és egy geometriai forma (100% pozitív prediktív érték) radiológiai jelek, amelyek prediktálják az ureter calculust a fokozatlan CT-vizsgálat során. A flebolitok közé tartozik a központi lucencia (8% –60% érzékenység és 100% specifitás), a lekerekített forma (91% PPV) és az üstökös farok jele (21% –65% érzékenység és 100% specifitás). szignifikánsan alacsonyabb a Hounsfield-egység javulása, mint az ureterális kalkulusoké (160–350 HU).

Következtetések: A medenceflebolitok gyakori radiológiai megállapítások, különösen az idősebb populációban, amelyek továbbra is diagnosztikai kihívásokat jelentenek a gyanúsítottaknál ureterális számítások. Nagyobb tudatosság mellett a bizonytalanság leküzdhető a meghatározó jellemzők azonosításával a radiológiai vizsgálatok értelmezésekor.