A megszorításoknak, amelyeket megszorító intézkedéseknek is neveznek, olyan gazdaságpolitikák összességét, amelyek általában adóemelésből, kiadáscsökkentésből vagy a kettő kombinációjából állnak, és amelyeket a kormányok a költségvetési hiány csökkentésére használnak.

Megtakarítási intézkedések elvileg bármikor felhasználható, amikor aggodalom merül fel az állami bevételeket meghaladó kormányzati kiadások miatt. Gyakran azonban a kormányok késik az ilyen intézkedések igénybevételétől, mert általában politikailag népszerűtlenek. Ehelyett a kormányok általában más eszközökre támaszkodnak – például a hiányfinanszírozásra, amely magában foglalja a hitelt a pénzügyi piacoktól – a költségvetési hiány rövid távú mérséklése érdekében. Ez a döntés általában hosszabb távon szigorúbb megszorító intézkedések elfogadását teszi szükségessé.

A takarékossági intézkedéseket történelmileg általában a gazdasági válság idején hajtották végre, amikor a kormányok könnyebben meg tudják indokolni a választóikat, és amikor gyakran szükségesek ahhoz, hogy egy ország hitelképességét fenntartsák a hitelezők szemében. Argentína 1998–2002-es gazdasági válsága alatt az ország szigorú megszorító intézkedéseket fogadott el, nagyrészt fő hitelezője, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tanácsát követve; beletartoztak az állami nyugdíjak és fizetések, valamint számos szociális program csökkentése, valamint jelentős adóemelések. Cserébe az IMF beleegyezett abba, hogy alacsony kamatozású hitelt nyújt az argentin kormánynak a gyengélkedő gazdaságának segítésére. Oroszország és Törökország hasonló nehézségeket szenvedett át gazdasági válságaik idején 1998-ban, illetve 2001-ben. Európában a 2007–2009 közötti nagy recesszió miatt az euróövezet számos országa (az eurót használó országok) hasonló megszorító csomagok elfogadására kényszerültek. Görögország, Portugália, Spanyolország, Írország, Olaszország és az Egyesült Királyság komoly övszűkítő politikákat hajtott végre, amelyek a szociális programok súlyos csökkentését és ezzel párhuzamos adóemeléseket vonták magukkal.

A megszorító intézkedések alkalmazása gazdasági nehézségek idején sok vitát okozott céljukról és hasznosságukról. Sok közgazdász rámutatott, hogy az intézkedéseknek kontrakciós hatása van, és általában súlyosbítják a folyamatban lévő gazdasági recessziókat. Valójában a világ számos részén a gazdasági válságok következtében bevezetett megszorító intézkedések nem segítették az országokat abban, hogy gyorsabban kivonuljanak a recesszióból, és komoly közfelháborodást és tiltakozásokat eredményeztek. Például Argentínában, Oroszországban és Törökországban sok magas szintű kormánytisztviselő lemondott, amikor az elhibázott megszorító csomagok többet ártottak, mint hasznot hoztak gazdaságuknak. Indignadosok (felháborodott állampolgárok) által vezetett tiltakozások 2011 májusában robbantak ki Spanyolországban, elsősorban a spanyol kormány döntése által, amely csökkentette a társadalmi programok állami kiadásait. Görögországban a felháborodott polgárok mozgalma több mint 300 000 embert gyűjtött össze a görög parlament előtt 2011. június 5-én, ami hónapokon át tartó tiltakozásokat, ülést és néha erőszakos összecsapást eredményezett a rendőrséggel. A görögországi események végül az Új Demokrácia párt vereségéhez és a Syriza első győzelméhez vezettek, amelynek fő kampányígérete a megszorító programok befejezése volt. 2010–2011-ben hasonló tiltakozások zajlottak Írországban, az Egyesült Királyságban és Európa más részein, amelyek általában a kulcsfontosságú kormánytisztviselők lemondását eredményezték.