Fő jellemzők

Az óceáni gerincek minden óceáni medencében megtalálhatók, és úgy tűnik, hogy a Földet övezik. A gerincek az 5 km (3 mérföld) közeli mélységből lényegében egyenletes, körülbelül 2,6 km mélységig emelkednek, és keresztmetszetükben nagyjából szimmetrikusak. Több ezer kilométer széles lehet. Helyenként a gerincek csúcsa eltörik a törési zónákon belüli transzformációs hibák között, és ezek a hibák a gerincek szélén követhetők. (A transzformációs hibák azok, amelyek mentén oldalirányú mozgás következik be.) A szárakat hosszúkás és párhuzamos hegygerincek és dombok jelzik, amelyek párhuzamosak a gerinc trendjével.

Új óceáni kéreg (és a Föld felső palástjának egy része, amely a kéreggel együtt alkotja a litoszférát) a tengerfenék elterjedési központjaiban képződik az óceáni gerincek ezen címerén. Emiatt bizonyos egyedi geológiai jellemzők találhatók ott. Friss bazaltos lávák vannak kitéve a tengerfenéken a gerincgerinceknél. Ezeket a lávákat fokozatosan temetik el az üledékek, amikor a tengerfenék elterül a helyszíntől. A kéregből a hő áramlása sokszor nagyobb a címereken, mint a világ más részein. A földrengések gyakoriak a címerek mentén és a transzformációs hibákban, amelyek csatlakoznak az eltolt gerincszakaszokhoz. A gerincgerinceken előforduló földrengések elemzése azt jelzi, hogy az óceáni kéreg ott feszültség alatt áll. Nagy amplitúdójú mágneses rendellenesség áll a címerek felett, mert a címereken lévő friss lávák mágnesezik a jelenlegi geomágneses mező irányába.

Az óceáni gerincek mélysége meglehetősen pontosan korrelál az óceáni kéreg korával; konkrétan kimutatták, hogy az óceán mélysége arányos a kéregkorszak négyzetgyökével. Az összefüggést magyarázó elmélet szerint az életkor előrehaladtával a mélység növekedése az óceáni kéreg és a felső köpeny termikus összehúzódásának tudható be, mivel ezeket egy óceáni lemezen viszik el a tengerfenék terjedési központjától. Mivel egy ilyen tektonikus lemez végső soron körülbelül 100 km (62 mérföld) vastagságú, csupán néhány százalékos összehúzódás jósolja az óceáni gerinc teljes domborulatát. Ebből az következik, hogy egy gerinc szélessége úgy határozható meg, hogy kétszer nagyobb, mint a csúcstól a pontig, ahol a lemez stabil hőállapotra hűl. A lehűlés nagy része 70 millió vagy 80 millió éven belül megy végbe, ekkorra az óceán mélysége körülbelül 5–5,5 km (3,1–3,5 mérföld). Mivel ez a lehűlés az életkor függvénye, a lassan terjedő hegygerincek, mint például az Atlanti-óceán közepe, keskenyebbek, mint a gyorsabban terjedő hegygerincek, például a Csendes-óceán keleti részén. Összefüggést találtak továbbá a globális terjedési ráták és az óceánvizek kontinensekre történő transzgressziója és regressziója között. Körülbelül 100 millió évvel ezelőtt, a kora kréta korszakban, amikor a globális elterjedési arány egyenletesen magas volt, az óceáni gerincek viszonylag nagyobb részt foglaltak el az óceán medencéiből, ami az óceán vizei áttért (átömlött) a kontinensekre, így a tengeri üledékek most már jól távol a partvonaltól.

A gerincszélesség mellett más funkciók is látszólag a szórási sebesség függvényei. A globális szórási sebesség 10 mm (0,4 hüvelyk) vagy annál kevesebb, de legfeljebb 160 mm (6,3 hüvelyk) évente. Az óceáni gerinceket besorolhatjuk lassúnak (évente 50 mm-ig, közepes (évente 90 mm-ig (kb. 3,5 hüvelyk)) és gyorsnak (évente 160 mm-ig). A lassan terjedő gerinceket hasítóvölgy jellemzi Egy ilyen völgy hibavezérelt. Jellemzően 1,4 km (0,9 mérföld) mély és 20–40 km (kb. 12–25 mérföld) széles. A gyorsabban terjedő hegygerinceken nincsenek hasadékvölgyek. Közepes sebességgel a címer a régiók széles magasságok, alkalmanként hibával határolt völgyek, amelyek mélysége nem haladja meg a 200 métert (kb. 660 láb). Gyors ütemben axiális magasság van a címeren. A lassan terjedő hasított gerincek durva hibás domborzattal rendelkeznek a szélükön, míg a a gyorsabban terjedő hegygerincek sokkal simább oldalúak.