Megbeszélés

A mellékhatások általános aránya tanulmányunkban 26,9% volt, ami jóval alacsonyabb, mint amit más valós tanulmányokban közöltek. A tanulmány, amelyet Hawkins et al. a HIV / HCV-vel együtt fertőzött betegekről kiderült, hogy a betegek 48% -a tapasztalt legalább egy nemkívánatos eseményt, ami hasonló Bruno és mtsai által közölt megállapításokhoz, akik 59,7% -os arányt találtak. A súlyos káros hatások tekintetében a gyakoriság 0% és 3,2% között mozog. Nem figyeltünk meg súlyos káros hatásokat populációnkban. Ezenkívül nem észlelték a káros hatások miatt másodlagos kezelés abbahagyását, ami a DAA jó tolerálhatóságára utal a HIV / HCV koinfektált betegeknél. Ez a megállapítás összhangban állt más vizsgálatokkal, amelyekben a mellékhatások kialakulása nem vezetett a kezelés megszakításához vagy abbahagyásához.

Megfigyeltük központunkban a Sofosbuvir / Ledipasvir túlsúlyos alkalmazását. Ebben a betegcsoportban a leggyakoribb mellékhatások a fáradtság, fejfájás és gyomor-bélrendszeri tünetek voltak. Ezek a megállapítások hasonlóak voltak az ellenőrzött vizsgálatokban közöltekhez. A kohorszunkban a Sofosbuvir / Ledipasvir-t kapó betegek 14,3% -ánál figyeltek meg fáradtságot, amely a klinikai vizsgálatokban jelentett tartományon belül van. A fejfájással kapcsolatban 5,4% -os arányt találtunk, amely alacsonyabb, mint az irodalomban leírt arány (11–17%). Egy másik fontos különbség a gyomor-bélrendszeri tünetek kialakulása volt. Vizsgálatunk 3,6% -os arányt mutatott, amely alacsonyabb volt, mint az ellenőrzött vizsgálatokban észlelt gyakoriság (10–16%). Érdemes megemlíteni, hogy újonnan diagnosztizált vagy súlyosbodó pulmonalis artériás hipertóniáról számoltak be esetsorokban; azonban nehéz megállapítani a valódi kauzalitást. A tejsavas acidózis eseteit is leírták, és a kockázat súlyosbodni látszik súlyos májbetegségben szenvedő betegeknél. Vizsgálatunkban pulmonalis hipertónia vagy tejsavas acidózis eseteiről nem számoltak be.

A szimeprevir / sofosbuvir volt a második leggyakoribb DAA kezelés a kohorszunkban. Az ezzel a kezelési renddel kezelt betegeknél a gyomor-bélrendszeri tünetek voltak a vezető mellékhatások, az esetek 33,3% -ában jelentettek. A fáradtság és a nehézlégzés a betegek 16,7% -ánál, illetve 8,3% -ánál alakult ki. Ezek a megállapítások hasonlóak azokhoz a klinikai vizsgálatokhoz, amelyekben a fáradtság és az émelygés volt a két leggyakoribb mellékhatás. A dyspnoáról ritkán számolnak be kontrollált és valós vizsgálatokban, amelyek aránya elérheti a 4% -ot is, ami alacsonyabb, mint a betegeinknél tapasztalt arány (8,3%). Az ellenőrzött vizsgálatokban észlelt viszonylag gyakori mellékhatás a fejfájás, amely a Simeprevir / sofosbuvir-kezelés alatt álló betegek körülbelül 20% -ánál jelentkezik; azonban egyik betegünknél sem alakult ki fejfájás ezzel a kezelési renddel. Az irodalomban közölt egyéb klinikailag jelentős mellékhatások a viszketés (14%), a kiütés (16%) és a fényérzékenység (5%). Vizsgálati kohorszunkban ezek közül a mellékhatások közül egyiket sem jelentették.

A kezelés betartását tekintve, míg néhány valós tanulmány kimutatta, hogy HIV-fertőzött betegeknél alacsony az antiretrovirális terápia betartása, a DAA gyenge megfeleltetése nem korlátozó tényezőként írták le a HCV kezelésében HIV / HCV együttfertőzött betegeknél. Klinikai gyakorlatunkban jól megfeleltünk a HCV-kezelésnek, a kezelés befejezésének aránya 93,6% volt. Csak négy beteget veszített el a nyomon követés (5,1%), és egy beteg más okok miatt (gépjármű-baleset) nem fejezte be a kezelését. 6 betegünk volt, akik befejezték a kezelésüket, de a kezelés utáni 12. héten nem végeztek laboratóriumi vizsgálatokat a gyógyulás értékelésére. Ez a korlátozás befolyásolta a központunkban jelentett általános HCV-gyógyulási arányt vagy az SVR12 értéket, amely 82,1% volt – egy százalékkal alacsonyabb, mint az ellenőrzött és a közelmúltban végzett valós vizsgálatokban közölteké.

A monoterápiával fertőzött HCV DAA káros hatásait összehasonlító tanulmányok és a HIV / HCV-vel együtt fertőzött betegek száma nagyon korlátozott, és ellentmondásos eredményeket mutattak. A Bruno et al. a mellékhatások magasabb arányát mutatták ki HIV / HCV betegeknél, összehasonlítva a HCV monoinfektált betegekkel (59,7% vs. 57,2%, p = 0,03). A fáradtságot az együttfertőzött betegek 17% -ánál és a monoinfektált betegek 10% -ánál figyelték meg – ez a különbség statisztikai szignifikanciát ért el (p = 0,003). A sárgaságot olyan káros hatásként is azonosították, amelyet gyakrabban fejlesztettek ki a HIV / HCV együttfertőzött egyének (9,7% vs. 1,3%, p < 0,0001). Másrészt a sofosbuvir / szimeprevir biztonságosságának és hatékonyságának értékelésére irányuló tanulmány a mellékhatások gyakoribb kialakulásáról számolt be monoterápiával fertőzött HCV-ben szenvedő betegeknél, összehasonlítva a HIV / HCV-vel együtt fertőzött egyénekkel (54,2% vs. 51,7%, p = 0,04). .Központunk kizárólag a HIV-fertőzöttek kezelésére irányul; ezért a HCV monoinfektált betegekkel való összehasonlítás nem volt megvalósítható.

A káros hatásokkal összefüggő tényezők tekintetében a kaukázusi etnikum gyakoribb előfordulását tapasztaltuk azoknál a betegeknél, akiknél ezek az események kialakultak. Erről az egyesületről az irodalomban nincsenek jelentések. Értékeltük e betegek DAA-rendjét, összefüggést kerestünk, és nem találtunk olyan domináns rendet, amely megmagyarázhatná ezt a megállapítást. Noha a népességünk kicsi volt, úgy gondoljuk, hogy az etnikum olyan tényező, amelyet nagyobb tanulmányok során fel kell tárni. A DAA-sémát tekintve magasabb gyakoriságot találtunk a PROD / ribavirin alkalmazásban azoknál a betegeknél, akiknél káros hatások jelentkeztek. Vizsgálatunkban csak két beteg részesült ebben a kezelésben, ami nagyon megnehezítette a valódi társulás létrehozását; azonban megfigyeltük, hogy mindkét betegnél vérszegénység alakult ki. Véleményünk szerint egyértelmű volt, hogy a ribavirin volt a bűnös, mert a vérszegénység ennek a gyógyszernek a gyakori mellékhatása, amely a betegek akár 35% -ában is előfordulhat. Vizsgálatunkban az anaemia általános gyakorisága alacsony volt (3,8%), és kizárólag azoknál a betegeknél találták meg, akik a kezelés részeként ribavirint kaptak. Érdemes megemlíteni, hogy a ribavirin DAA-kezeléshez történő hozzáadásának egyetlen abszolút indikációja a dekompenzált cirrhosis, amint azt a jelenlegi irányelvek kimondják. Vizsgálatunkban két olyan beteg, akik ribavirin-tartalmú kezelést kaptak, nem cirrhotikusak, egy betegnél pedig kompenzált cirrhosis fordult elő. Megjegyzendő, hogy ezeket a betegeket 2015-ben kezelték, amikor a második generációs DAA-k elérhetősége még mindig korlátozott volt központunkban és az új HCV-kezelési irányelvek megjelenése előtt.

Vizsgálatunk a TDF / FTC és a nem nukleozid reverz transzkriptáz inhibitor (NNRTI) gyakoribb alkalmazásának tendenciáját is kimutatta káros hatású betegeknél (p = 0,055). A TDF / FTC plusz NNRTI-vel kezelt betegek közül hármat ledipasvir / sofosbuvir, három hármat simeprevir / sofosbuvir, egy pedig Elbasvir / Grazoprevir kezeltek. HIV / HCV koinfekcióban szenvedő betegek kezelésekor az egyik fő paraméter, amelyet értékelni kell, a gyógyszer-gyógyszer kölcsönhatás. Számos farmakokinetikai vizsgálat magasabb TDF-szintet fedezett fel ledipasvirral kezelt betegeknél, ami potenciálisan növelheti a nephrotoxicitás kockázatát. Vizsgálatunk során nem figyeltünk meg akut veseelégtelenséget, és a káros mellékhatások magasabb aránya csak akkor volt megfigyelhető, amikor a TDF-et NNRTI-vel együtt adták. Nem azonosítottunk szignifikáns különbséget, ha TDF-et használtunk proteáz vagy integráz inhibitorokkal. A szimeprevir és az NNRTI közötti kölcsönhatásokat tekintve ez a DAA ellenjavallt efavirenz, nevirapin vagy etravirin kezelésben részesülő betegeknél. A vizsgálatunkban alkalmazott gyógyszerrel, a rilpivirinnel azonban nem várható gyógyszer-kölcsönhatás. Nem figyeltünk meg ellenjavallt NNRTI-k és szimeprevir egyidejű alkalmazását betegeinknél. A kábítószer-gyógyszer interakció mellett más tényezők is szerepet játszhattak a káros hatások gyakoriságában a TDF / FTC és az NNRTI egyidejű alkalmazásával.