A theresienstadti „tábor-gettó” három és fél évig létezett, 1941. november 24. és 1945. május 9. között. Fennállása alatt Theresienstadt három célt szolgált:

• Theresienstadt tranzittáborként szolgált azoknak a cseh zsidóknak, akiket a németek deportáltak gyilkossági központokba, koncentrációs táborokba és kényszermunkatáborokba a németek által megszállt Lengyelországban, Fehéroroszországban és a balti államokban.
• Gettó munkatábor volt. Az SS deportálták, majd bebörtönözték a német, osztrák és cseh zsidók bizonyos kategóriáit, életkoruk, a korábbi katonai szolgálat következtében fellépő fogyatékosságuk vagy a művészet és más kulturális élet hazai hírességei alapján. A Nagy-Német Birodalomból deportált zsidók fizikai megsemmisítésének leplezése érdekében a náci rezsim általános fikciót alkalmazott, elsősorban Németországon belül, miszerint a deportált zsidókat produktív munkára Keleten telepítik. Mivel valószínűtlennek tűnt, hogy az idős zsidókat kényszermunkára lehetne használni, a nácik Theresienstadtot használták a deportálások természetének elrejtésére.
• Theresienstadt a fent említett csoportok zsidóinak tartótollaként szolgált. Várható volt, hogy az ottani rossz körülmények sok deportált halálát meggyorsítják, amíg az SS és a rendőrség a túlélőket a keleti gyilkos központokba deportálhatja.

Theresienstadt “településeként”, gyülekező táborként és koncentrációs táborként szolgált. A gettóknak és a koncentrációs táboroknak egyaránt felismerhető tulajdonságai voltak. A megtévesztés eszközeként Theresienstadt egyedülálló volt.

A náci megtévesztés

Theresienstadt fontos propaganda funkciót töltött be a németek számára. A zsidók Németországból történő deportálásának nyilvánosan megfogalmazott célja az volt, hogy “keletre telepítsék őket”, ahol kénytelenek lennének teljesíteni kényszermunka. Mivel valószínűtlennek tűnt, hogy az idős zsidókat kényszermunkára lehet használni, a nácik a Theresienstadt gettót használták a deportálások természetének elrejtésére. A náci propagandában Theresienstadtot cinikusan “fürdővárosnak” nevezték, ahol az idős német zsidók biztonságban “nyugdíjba vonul” a theresienstadti ortációk azonban a náci megtévesztési stratégia részét képezték. A gettó valójában a gettókba történő deportálások és gyilkosközpontok gyűjtőhelye volt a nácik által megszállt Kelet-Európában.

A dán zsidók deportálását követő nyomásnak engedve. Theresienstadtba a németek 1944 júniusában megengedték a Nemzetközi Vöröskereszt látogatását. Mindez kidolgozott kamu volt. A németek nem sokkal a látogatás előtt fokozták a gettóból történő deportálást, és maga a gettó is „megszépült”. Kerteket telepítettek, házakat festettek és laktanyákat újítottak fel. A nácik társadalmi és kulturális eseményeket rendeztek a látogató méltóságok számára. Miután a látogatásnak vége volt, a németek folytatták a kitoloncolást Theresienstadtból, amely csak 1944 októberében ért véget.

Theresienstadt deportálásai

1942-től az SS-hatóságok Theresienstadtból zsidókat deportáltak más gettókba, koncentrációs táborokba és gyilkos központokba a nácik által megszállt Kelet-Európában. A német hatóságok vagy meggyilkolták a zsidókat, amikor megérkeztek Riga, Varsó, Lodz, Minszk és Bialystok gettóiba, vagy tovább deportálták őket gyilkos központokba. A transzferek Theresienstadtból közvetlenül az Auschwitz, Majdanek és Treblinka megsemmisítő táborokba is elindultak. Magában a gettóban több tízezer ember halt meg, főként betegség vagy éhezés miatt. 1942-ben a gettóban olyan magas volt a halálozási arány, hogy a németek – a gettótól délre – felépítettek egy krematóriumot, amely naponta csaknem 200 holttest kezelésére képes.

A Theresienstadtba szállított mintegy 140 000 zsidó közül , közel 90 ezret deportáltak a keletebbre eső pontokra, és szinte biztos halálesetet. Nagyjából 33 000-en haltak meg magában Theresienstadtban.

Kulturális élet Theresienstadtban

A szörnyű életkörülmények és a deportálás folyamatos fenyegetése ellenére Theresienstadt magasan fejlett kulturális életet élt. Kiemelkedő, elsősorban Csehszlovákiából, Ausztriából és Németországból származó zsidó művészek rajzokat és festményeket készítettek, amelyek közül néhány titokban ábrázolta a gettó kemény valóságát. Írók, professzorok, zenészek és színészek tartottak előadásokat, koncerteket és színházi előadásokat. A gettó 60 000 kötetből álló kölcsönkönyvtárat tartott fenn.

Tizenötezer gyermek haladt át Theresienstadton. Bár megtiltották, iskolába jártak. Képeket festettek, verseket írtak, és egyébként megpróbálták fenntartani a normális életet. Ezeknek a gyerekeknek a 90 százaléka gyilkolóközpontokban pusztult el.

A táborban nehéz körülmények voltak. A burgonya ugyanolyan értékes, mint a gyémánt. Éhes voltam, féltem és beteg voltam az idő nagy részében.Nyolcadik születésnapomra szüleim adtak nekem egy apró krumplitortát, egy csipetnyi cukorral; kilencedik születésnapomra rongyból varrott ruha babámnak; tizedik születésnapomra pedig egy anyám által írt vers.
—Inge Auerbacher